„Az élet az, amit kihozol belőle: iskola, csatamező vagy játszótér.”
Sri Amma Bhagavan

Tanultam és tapasztaltam, hogy a lelki jóllét vagy hiánya jelentős hatással van testünk működésére és egészségünkre. Sokan azt gondolják, hogy bizonyos feltételeknek kell teljesülnie, hogy jól legyenek, hogy boldogok lehessenek. De „…a boldogság nem speciális, nem rendkívüli, hanem egyszerű, egyetemes, emberi és természetes.” (Pál Ferenc) – Hétköznapi. Készülünk a nyaralásra, az ünnepekre alkalmakra, azt gondoljuk, hogy boldogok leszünk, ha… És közben próbálunk túlélni, ahelyett, hogy megélnénk az életet, az élményeket, a pillanatokat. Carl R. Rogers szerint „A jó élet nem állapot, hanem folyamat. Nem cél, hanem irány.” Amikor az ember belsőleg szabadon választhat irányt, a jó élet felé mozdul el. A jó élet nem jelenti azt, hogy minden pillanatban boldogok vagyunk, hanem a nehézségek idején is tudatosíthatjuk magunkban a feltöltő, szép dolgokat, erőt meríthetünk belőlük. A tudatos jelenléttel tanulás, felismerés és nézőpont váltás által fejlődhetünk is a nehézségben.
Sokszor magunkat akadályozzuk a jó élet megélésében. A belső szabadság akadályainak bontogatásában tudlak kísérni, hozzájárulni. Meghallgatlak. Teljes figyelmem Rád fordítom: feltétlen elfogadással és empátiával adok biztonságos teret. Itt lehetsz az, aki vagy. Ez lehetőséget ad önmagad felfedezéséhez, elakadásaid felismeréséhez, megoldásaid megtalálásához. A figyelem és csend terében felbukkanhatnak a válaszok.
Szilágyi Judit Rita a nevem. Már fiatal koromban megfigyeltem, hogy bizonyos emberek nehéz élethelyzetben is derűsek. Közös tulajdonságukként az Istenben való mély hitet ismertem fel. Ezután ezt kezdtem keresni. Hosszú volt az Út, és még nem értem a végére, de már jól haladok, több egészségi kihívás és nehézség támogatott benne. A természet szeretete és a jóga is segít ebben. Ezeken túl a játék járul hozzá a felszabadult, boldog életérzés megéléséhez. Azt gondolom, hogy a boldog élet nem azt jelenti, hogy nincsenek nehézségek, hanem a nehézségeket elfogadva és megküzdve velük, ezek mellett is meglátjuk az Élet szépségeit, a boldog pillanatok lehetőségeit. Jelen. Elfogadás. Választás. Szabadság.
Hálás vagyok minden Tanítómnak és Mesteremnek, hogy az vagyok, aki vagyok, ott tartok, ahol vagyok, folyamatosan haladok és támogatást adhatok.